Ismét füles lecke jön, ami nem hallás utáni teszt. Vagyis, még ha első lépésként meg is kell hallgatnod a szöveget, és utána egy teszt van, ez nem azt jelenti, hogy ha az eredményed nem tökéletes, akkor nem fejlődtél.
Az első két lépés mindössze azért van a füles leckében, hogy érzékeld a fejlődésed, és amikor a lecke végén ismét meg kell hallgatnod a szöveget, akkor vedd észre, hogy bizony fejlődtél, hiszen új szavakat/kifejezéseket tanultál, és egy csomó mindent rögzítenek is ezek a leckék.
A füles leckék célja, hogy egyre jobb és jobb legyen a hallás utáni értésed.
Ezek a hanganyagok, összefüggő szövegek folyamatosan nehezednek, azaz mindig találni fogsz benne új szót, kifejezést, de csakis olyan mondatszerkesztést tartalmaz, amiről már szó volt korábban, és be is gyakoroltuk.
Mivel egyre több igeidőt és szót ismersz és tudsz, ezért egyre összetettebb szövegeket leszel képes megérteni.
Ha úgy érzed, hogy a beszéd gyors, akkor javaslom, hogy a korábbi tanfolyamok füles leckéire menj vissza, hiszen azok könnyebbek, és ott is a normál tempót hallgasd meg, dolgozd fel őket újra, különös tekintettel a Papagáj-módszerre, mert a gyorsaságban ez fog segíteni. Figyelj nagyon, hogy minden szó használatánál ott legyen a MAGABIZTOSSÁG.
Semmi gond, ha újra elő kell venned egy szót! Minél többször előveszed, és gyakorlod, annál jobban rögzül.
A hallás utáni értés egy folyamat, és a legtöbb tanulónak ezzel van a legnagyobb gondja.
Ha betartod a Füles lecke lépéseit, elegendő időt hagysz gyakorlásra, akkor az eredmény nem marad el.
Ne feledd, hogy a megértés a szavakon múlik, semmi máson!
Ha a szavakon gondolkoznod kell, nem ismered fel hallás után, vagy esetleg te magad nem tudod kimondani, akkor ez gyengíti a kiejtést. Tehát legyen ez az elsődleges, amire a gyakorlás irányul.
A papagáj módszert ne hanyagold el, hiszen a beszélt angol már nem különállóan ejti a szavakat, két szó együtt kimondva megváltozik, és ezt csakis a papagáj-módszerre tudod begyakorolni, hogy eljuss oda, amikor filmeket is megértesz kényelmesen!