Hogyan kezdjem el?

Sok szeretettel üdvözöllek az első tanfolyamodon, és gratulálok a bátorságodhoz, mert egyedül, önállóan tanulni nem könnyű. Valójában nem vagy egyedül, hiszen én mindig itt vagyok, írhatsz nekem, kérdezhetsz, ha pedig a mentorprogramom tagja vagy, akkor az AKTIVIZÁLJ modulokat is elvégezheted, tulajdonképpen így úgy haladhatsz, mintha magántanárod lennék. De erről egy külön rész van, ott beszélek róla bővebben.

KIKNEK KÉSZÜLT A PROGRAM: azoknak a tanulóknak készítettem, akik beszédkészsége, hallás utáni értése nagyon gyenge, és bár lehet, haladóbb tanfolyamra járnak, mégis úgy érzik, nem tudják használni a szavakat, a nyelvtant, és képtelenek még egy egyszerűbb mondatot összerakni szóban, beszédben.

CÉLPONT: Mivel a beszédkészségre és a hallás utáni készségre fókuszálunk, így azoknak is szól, akik bár régebb óta tanulnak angolul, de nem képesek megszólalni, és egy-két mondat után elveszítik a fonalat, akár hallás utáni értésről, akár beszédről van szó.

Sok hozzám látogató tanuló kérdezni, hogyan tanuljon, hogy vágjon bele, egyáltalán hogyan lehet egy önálló tanulás beszédcentrikus? Erről részletesen az AKTIVIZÁLJ részben olvashatsz.

Nagyon sok weboldal van, ahol gyakorolni tudod az angol nyelvet, mert rengeteg videó, hanganyag, feladat, tesztek stb található. A legtöbb online oktató oldallal az a gond, hogy nem lépésről-lépésre haladnak, hanem “ömlesztve” találsz meg mindent. A tényleges tanfolyami weboldalak többsége pedig az elavult “magyarázom a nyelvtant, töltsd ki a tesztet” módszert alkalmazza, a beszédkészség fejlesztése pedig abban nyilvánul meg, hogy párbeszédeket hallgatsz, amihez pár kérdést tesznek fel. Ezek szuper tananyagok egyébként, de nagyon profi tanulónak kell lenned, hogy ezekkel ténylegesen beszélj is. Mert beszélni csak beszélve lehet!

Tanárra azért van szüksége a tanulónak, hogy megmondja, mit hogyan gyakoroljon, meddig gyakoroljon, és mit vegyen át, illetve ha kell, korrigáljon. Erre szolgál a VIP-részlegem, hiszen tanárt is kapsz a hozzáféréshez. Ahhoz, hogy megértsd, mi hogyan van, és begyakorold az alapokat, nem kell tanár.

Mindent a lehető legegyszerűbb lépésekre bontottam, és látni fogod, hogy a nyelv alapegységeivel – a szavakkal, mondatokkal – kezdünk, és szép fokozatosan építkezünk az összefüggő szöveg felé. Mielőtt szövegeket hallgatnál vagy párbeszédeket gyakorolnál, megtanulod a szavakat, a mondatokat, és csak utána fogsz összefüggő szöveget hallgatni, és speciális gyakorlatokkal szóban is begyakorolni.

Röviden a válaszom a Hogyan kezdd el kérdésre az, hogy már itt vagy, elkezdted! Először is töltsd le a Minimum szint első tanfolyamának a tartalomjegyzékét, ami valójában egy Ellenőrzőlista, és egyfajta önellenőrzés is. (Fenn, az ANYAGOK feliratra kattints!) Ez egy letölthető dokumentum, amit nyomtass ki, és helyezz jól látható helyre az íróasztalodon például, így mindig emlékeztet a tanulásra is.

Menj a következő lépésre, és mindig mindent leírok Neked, hogyan csináld, meddig gyakorold! Érdemes elolvasnod a tanulási tanácsaim is, mert ezen áll vagy bukik minden! Olyan tanulói felületet készítettünk Neked, amivel gyorsabban, hatékonyabban, és élvezetesebben tudsz haladni, és a lehető legkisebb lépésekre bontottam neked a nyelvet azért, hogy a beszéded is fejlődjön és a hallás utáni értésed is erősödjön. Bármilyen kérdésed van, bátran írj nekem ide a hozzászólás részbe, vagy küldhetsz üzenetet fenn a Kapcsolatok menüpontban, emailt is a noemi@onlineangol.com címre, mindenkinek válaszolni szoktam!

Hozzászólások küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük